Szeged Wellness Hétvége

Szeged Magyarország harmadik legnagyobb városa és egyben 1962 óta Csongrád megye székhelye, ott található, ahol a Maros beleömlik a Tiszába. Akciós wellness hétvége ajánlatok miatt érdemes a TermálFürdők.com weblapra látogatni. A napfény városának is szokták nevezni, mivel egész Magyarországon itt süt a legtöbbször a nap, akár évi 2100 órát.

A város első írásos emlék 1183-ból származik, de nagyon valószínű, hogy már az újkőkor óta laknak a területen. Szerepe megnőtt Nagy Lajos uralkodása idején, valamint 1498-ban megkapta a szabad királyi város címet.

A török uralom alatt ezt elvesztette, viszont 1715-ben újra megkapta. Május 21. a város napja, mivel 1719-ben ugyanezen a napon megkapta címerét.

Az 1848-49-es szabadságharc sok eseménye a városhoz kapcsolható, például hogy az utolsó országgyűlések egyike itt lett megtartva. Az igazán régi épületekből alig láthatunk párat, mivel az 1879-es árvíz szinte mindent elmosott.

A régi stílust felváltotta a modernebb és szebb korszak. Jelentősége nagyon megnőtt, mikor a trianoni békeszerződés által elvették Magyarországtól a déli nagyvárosait, és Szegednek kellett átvennie ezeknek a szerepeit.

Az ország egyik élelmiszeripari központja. Országszerte híres az itt termesztett és feldolgozott fűszerpaprika. A szalámi nem csak hazánkban nyerte el a közönség tetszését, hanem külföldön is, és egy megbecsült név lett a Pick.

A tejipar sem hiányozhat a sorból, a Sole-Mizo Zrt. is Szegeden működik. A rendszerváltás rossz hatással volt a város gazdaságára, szerepe ezen a téren csökkent, több sokat megélt üzemnek be kellett zárnia.

A Szegedi Tudományegyetem az ország egyik legnagyobb egyeteme. A Jiao Tong Egyetem készített egy listát a világ legjobb egyetemeiről, és a Szegedi Tudományegyetem holtversenyben a 203-300. lett, valamint hazánk legjobbja.

Rengeteg turista jön a városba évente, mivel sok rendezvényt tartanak, valamint a város szépsége miatt is látogatnak el ide emberek. A Móra Ferenc Múzeumnak nagy szerepe van a város kulturális életében, valamint fontos idegenforgalmi pont. Évente kb. 350 ezer ember fordul meg itt.

Érdemes elutazni ebbe a gyönyörű városba, és alapos városnézést tartani. Az épületek és a történelem is megbűvöli azt, aki ellátogat ide.