A beépített szekrény vásárlása előtti lépések
Évszázadokon keresztül a tárgyak jelentették a gazdagságot, a fényűzést, amivel a társadalmi státuszt szimbolizálták. A szekrények voltak korábban a lakás reprezentatív bútorai. Ez megmutatkozott a szekrény megjelenésén is, festett, faragott, vagy építészeti elemekkel való díszítéssel. Jellemzően ezek a bútordarabok szabadon állóak, mozgathatóak voltak. Emellett pedig már abban az időben is használtak a ruhanemű és egyéb tárgyak tárolására szolgáló ruhafogasokat és falba épített polcokat.
A beépített szekrény vásárlása előtti lépések
A mai lakás és szobaméretek nem kedveznek a szabadon álló magas szekrényeknek. A szekrény célja, hogy minél több különféle tárgyunk legyen a szekrényben, a könyvespolcon pedig a különböző méretű könyveink elférjenek.
Szekrényvásárlás illetve a beépített szekrény készítése előtt érdemes felmérni a tárolandó tárgyak méretét, mennyiségét. Akár pontosan meg is tervezhetjük a ruháink, tárgyaink helyét, hiszen, ha ismerjük a méreteket, akkor jól kihasználhatjuk a szekrény összes helyét. Ugyanakkor azt is számításba kell venni, hogy tárgyaink száma folyamatosan nőni fog. Meg kell határozni mindennek a helyét, a tárgyaink lehetnek közösek és személyesek. A közöset közös helyen, a személyeset viszont érdemes külön-külön tárolni.
A nappaliban a különféle tárgyak zárt ajtós, üvegezett, polcos szekrény, elemes vagy fix szekrénysor tárolható. Minél több szabad teret biztosítunk a szekrényben annál több lehetőségünk lesz, a tárgyaink méretéhez és mennyiségéhez igazítani a szekrény kapacitását.
Ha a nappali szoba levegősségét szeretnénk megtartani, akkor ne zsúfoljuk tele tömör ajtós, magas szekrénysorokkal. A tömör ajtókat általában az alsó részekre tesszük, felülre viszont polcos és üvegezett kivitelezésű szekrényeket válasszunk.
A tévé a szekrényfalba vagy polcok közé is elhelyezhető. Kihúzható lapon elfordítással helyettesíthető a sarokelhelyezés. A saját lábára helyezett tévé bárhová tehető. A külön álló tv szekrény méretének és stílusának passzolnia kell a nappali berendezésének a stílusához. A házi mozi rendszerek élvezete, a jó hanghatás a bútorok elrendezésétől és a hangszórók elhelyezésétől is függ.