Zaragoza látnivalók

Zaragoza kulturális és természeti és látnivalókban gazdag város, ahol ókori római romok, valamint a kereszténység első Mária temploma látható. A Pilar Miasszonyunk bazilika jelentős zarándok helyszín. A múlt emlékeit számos épület őrzi, az egykori katonai erődítmény, és az egykori mór palota a mudéjar építészet remekművei. Zaragoza kiváló gyorsvasút összeköttetésben áll Madriddal és Barcelonával, amelyektől nagyjából azonos távolságra fekszik. A város repülőtere a központtól alig 7 kilométerre található.

Zaragoza az Ibériai-félsziget egyik legjelentősebb városa, Aragónia fővárosa. Már a római és az arab hódítások idején kiemelt stratégiai jelentőséggel bírt a fekvése miatt. Az Ebro folyó partján egy völgyben fekszik, változatos hegyvidékkel, és sivataggal tarkított táj, jelenős muzulmán öröksége az arculatát is meghatározza. A térség időjárása a környező hegyek miatt változatos- kontinentális sivatagi éghajlat, amely nyaranta forrósággal jár, a telek viszont a Spanyol éghajlathoz képest jóval hidegebbnek számítanak.

Zaragoza legszebb látnivalói

A város már az ókorban is virágzott Augustus idejében, róla kapta a nevét, mint Caesaraugusta, de később a muzulmánoknak, a keresztényeknek és a zsidóknak egyaránt szerepük volt a kulturális örökség megteremtésében.

Aljaferia palota

A város szívében álló palota a 11. században erődített mór kastélyként működött, máig megmaradtak hatalmas tornyainak maradványai. Maga a kastély egy négyszög alapú udvar köré építették, kerek tornyokkal és iszlám stílusú kazettás mennyezetek és díszek adják az épület varázsát. Egyetlen tornya téglalap alakú, a Trubadúr torony, amely a Verdi opera helyszíne. A palota napjainkban az aragóniai parlament székháza, de nyitva áll a turisták előtt.

Pilar Miasszonyunk bazilika

Zaragoza legismertebb nevezetessége a Pilar Miasszonyunk bazilika, amely az Ebro folyó partján áll. A barokk építészet gyöngyszeme a 17-18. században épült, igen látványosak a karcsú tornyai, és a monumentális épület szinte uralja a teret. Maga a templom Zaragoza főterén található, ahol jelentős történelmi épületek veszik körül. Ez volt az első templom, amelyet Szűz Máriának szenteltek fel, de Santiago de Compostella után az egyik legfontosabb zarándokhely. Már a középkorban is járták a zarándokok, a Sagrada Columma (Szent Oszlop) jáspis kőoszlopa miatt. A bazilikában található a Virgen del Pilar ikon, amelyet minden évben bemutatnak a híveknek. De a bazilikát a pazar barokk kori emlékek és az alabástrom főoltárkép, valamint a Goya freskói miatt érdemes belülről is megtekinteni. A bazilika igazi szépsége legjobban a folyó túlpartjáról fedezhető fel.

Iglesia de San Pablo de Zaragoza

A templom kivételes építészeti és történelmi értéke miatt része a Világörökségnek, egyben fontos képviselője az Aragon Mudéjar építészeti stílusnak. A templom egy korábbi kápolna helyén épült a 13-14. században, de tovább bővült a későbbi századok során. Legszebb része a nyolcszögletű Mudéjar-torony, amely gazdagon díszített mór részletekkel.

Katedrális és Kárpitmúzeum – Catedral de la Seo

A híres La Seó katedrális a 12. században a Forum templom helyén épült, később vizigót templom majd a mórok idején mecset, aztán a kereszténység idején katolikus katedrális lett. A régi mecset minaretje a jelenlegi templom tornyaként magasodik. A katedrálisban egy világhírű gobelin múzeum is működik. Jelentős flamand falikárpitok és kegytárgyak láthatók, amelyek egészen a középkortól a reneszánszon és barokkon át mutatják az egyházművészet nagyszerűségét.

Museo de las Termas Públicas – Caesaraugusta

Az első évszázadból származó termálfürdő az ókori rómaiak számára a társadalmi élet színtere volt, a nyilvános fürdők a tisztálkodáson túl olvasásra, sportolásra és zenehallgatásra is szolgált. A létesítményben forró és hideg vizes fürdők is voltak, amelyet felváltva használtak. A múzeumban a látogatók a fürdőzés titkait fedezhetik fel, vezetett túrákba lehet bekapcsolódni.

Museo del Teatro Romano

A Caesaraugusta helyszíneken a 20. században tárták fel egy ókori római színház romjait. A maradványok tükrözik az eredeti épület nagyszerűségét, és az akkor élők életmódját.