Miért érdemes koronavírus gyorsteszteket vásárolnunk?

A koronavírus megjelenése és elterjedése szinte valamennyi életterületünket átalakította. Nem csupán az emberi kapcsolataink, hanem a munkavégzésünk módja, a bevásárlási szokásaink, a mindennapi életvitelünk is fenekestül felfordult.

Azt, hogy a hétköznapjaink során mennyire vagyunk elővigyázatosak a betegség terjedését illetően, számtalan tényező befolyásolhatja. A saját egészségi állapotunk mellett figyelnünk kell a környezetünkben élőkre, családtagjainkra, munkatársainkra is. Továbbá nem csak az elengedhetetlen, hogy a vírus terjedését akadályozó szokásokat vezetünk be az életünkbe, hanem ugyanennyire fontos az is, hogy rendszeresen képet kapjunk arról, nem fertőződtünk-e meg esetleg akár észrevétlenül, különösebb tünetek nélkül a koronavírussal, hiszen ennek ismeretében akár meg is óvhatjuk a környezetünkben élőket a vírus átadásától.

Szerencsére ennek felderítéséhez napjainkban már nem csak a laboratóriumi körülmények között végzett PCR-tesztet vehetjük igénybe, hanem a roppant egyszerűen használható antigén gyorstesztekhez is könnyen hozzáférhetünk.

S hogy miért érdemes élnünk ezzel a lehetőséggel?

  • Mert gyors. A hiteles, megbízható webshopból megvásárolt antigén gyorstesztek akár 10 perc alatt eredményt nyújtanak, szemben a PCR-tesztek eredményéhez szükséges, akár több napos várakozási idővel.
  • Mert megbízható. Az antigén koronavírus gyorstesztek akár már 98,99 százalékos pontossággal képesek kimutatni a koronavírus fertőzöttséget.
  • Mert használatuk egyszerű. A gyorstesztek elvégzése nem bonyolult és nem időigényes.
  • Mert kényelmes. Egyes gyorstesztek használata már semmiféle kellemetlenséggel nem jár. A nyálból vett mintával működő antigén gyorstesztek használata például emiatt így akár gyermekek vagy idősek számára is kifejezetten alkalmas lehet.
  • Mert költséghatékony. Figyelje az akciókat, mert az egyedi kedvezmények mellett a nagyobb kiszerelésű termékek megvásárlása is jelentős kedvezményekkel járhat.
  • Mert biztonságos. A Carbon Medical antigén tesztjeit akár ingyenes házhozszállítással is megrendelheti, amelyekkel diszkréten, kényelmesen szerezhet naprakész információt aktuális egészségügyi állapotáról.