Kazáncsere: A fűtésrendszer felújítása
Sok ingatlanban találkoztam azzal a kérdéssel hogyan lehetne javítani a fűtés hatásfokán, miből lehet tudni, hogy gazdaságos-e… Nehéz kérdések, mindenesetre van néhány olyan jelző, ami egyértelmű jelet ad a rosszul kialakított rendszerről. Csak a két végletet említve, az egyik a túlméretezés, amikor könnyen szauna hőmérsékletet alakítunk ki a lakásban, a másik az alulméretezés, azaz, ha szinte mindig fázik valaki benne.
A régi fűtésrendszerek felülvizsgálata mindig megér egy fordulót, mert a korszerű megoldások hosszú távon szinte minden esetben komoly megtakarítást eredményezhetnek. Lényeges, hogy a fűtés kialakítása nem saját kezűleg megoldható folyamat, tervezéséhez mindenképpen szükség van szakemberre is, hiszen nem csak egy kazán, pár méter cső és pár radiátor vásárlásáról van itt szó.
Jelen esetben a gázkazán cseréjéről szerettem volna írni. Mindenképpen szakember feladata, hogy szükségleteink és az ingatlan adottságainak figyelembevételével megfelelő megoldást javasoljon számunkra, a megoldást pedig komoly és aprólékos kivitelezéssel zárja le. Gázkazán esetében lényeges a teljesítmény pontos megállapítása. Függ például a fűtendő helyiségek térfogatától, az épületben felhasznált alapanyagok milyenségétől, a nyílászárók tulajdonságaitól és a hőszigetelés milyenségétől is. A lakásban való elhelyezés és kialakítás pedig függ a kémények milyenségétől és helyétől, vagy az egyéb égéstermék elvezetési lehetőségektől, a fűtés leadásának módjától és a gázkazán elhelyezésének módjától is.
Mindezek mellett még nagyon sok más információval is számolni kell, de ezt a dolog szakmaisága miatt most nem részletezném tovább.